• Conductor – Zoltán Kocsis
• Orchestra – Hungarian National Philharmonic Orchestra

Bartók Béla a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzője, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia tanára. Művészete és tudományos teljesítménye nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű. 

Bartók Új Sorozat / Bartók New Series
No 2

Kossuth, szimfóniai költemény BB 301
Kossuth, symphonic poem BB 31

The Wooden Prince Op.13 BB 74
A fából faragott királyfi - táncjáték egy felvonásban

Zeneakadémiai tanulmányainak befejező évében, 1903-ban ugyanaz a hazafias lelkesedés hevítette Bartókot, amely akkoriban az egész főváros közhangulatát jellemezte. Bár Magyarország az Osztrák–Magyar Monarchia államrendszerében viszonylag önálló volt, a kilencszázas évek elején egyre erősebben jelentkezett a teljes függetlenség gondolata, a 48-as szabadságharctól örökölt nemzeti eszmények újrafogalmazása. Az ifjú, akkor huszonkét éves Bartók is hazafias lázban égett, zsinóros magyar ruhában járt, családjában azt követelte, ne használják a német nyelvet. „Kell, hogy minden ember, midőn férfiúvá fejlődött, megállapítsa, minő ideális cél érdekében akar küzdeni, hogy eszerint alakítsa egész munkálkodásának, minden cselekedetének mineműségét – írta édesanyjának 1903 szeptemberében Gmundenből. – Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és magyar haza javát.”

Zenei ízlését ugyanakkor még a német tradícióhoz való vonzódás jellemezte, és miután sikerült eltávolodnia fiatalkori darabjainak Brahms-stílusától, egy másik német muzsikusban, Richard Straussban fedezte fel az újabb ideált. Zeneszerzői „stagnálásomból mint a villám ragadott ki az »Imígyen szóla Zarathusztra« első budapesti előadása (1902); a mű, amelyet a legtöbb pesti muzsikus írtózással hallgatott, engem a legnagyobb elragadtatással töltött el: végre megpillantottam az irányt, amely újat rejt méhében – írta 1918-ban fogalmazott önéletrajzában. – Rávetettem magam Strauss partitúráinak tanulmányozására és ismét elkezdtem komponálni.”

A Strauss-partitúrák tanulmányozásának hamarosan meglett az eredménye: 1902 decemberében és 1903 januárjában Bartók valósággal elkápráztatja a Zeneakadémia tanári karát és a bécsi Tonkünstlerverein közönségét az Ein Heldenleben (Hősi élet) fejből, zongorán való előadásával. Másrészt Richard Strauss szimfonikus költeményének hősfigurája indítja Bartókot arra, hogy ő is egy hőst rajzoljon meg, hasonlóképpen szimfonikus formában. Míg azonban Strauss hőse elvont, nem létező figura, Bartók a nemzeti lelkesedés korszakában szinte magától értődően alakítja ki a maga konkrét hősét – Kossuth Lajos, az 1848-as magyar szabadságharc vezérének alakjában. Így született meg az ifjú Bartók első nagyszabású zenekari műve, a „Kossuth” szimfóniai költemény; 1903 tavaszán már kész volt a zongorapartitúra, és ugyanez év nyarán, az ausztriai Traunsee északi sarkában fekvő bájos városkában, Gmundenben elkészült a teljes zenekari verzió, Strauss sugallta óriás zenekarra.

A magyar származású, Bayreuthban és Manchesterben világhírűvé vált karmester, Richter János 1903 júniusában, rövid magyarországi látogatása alkalmával ismerte meg Bartókot, aki zongorán eljátszotta neki a Kossuth-szimfóniát. Ez elegendő volt Richter számára, hogy a fiatal szerzőt a mű meghangszerelésére biztassa, és egyben ígéretet tett a darab manchesteri bemutatására. Az ősbemutatót azonban mégis Budapesten tartották, 1904. január 13-án a Filharmóniai Társaság hangversenyén, Kerner István vezénylete alatt. Richter is betartotta ígéretét, mert egy hónappal később, február 18-án Manchesterben is felhangzott a mű, ahol Bartók mint zongoraművész is bemutatkozott.

 A fából faragott királyfi szüzséje a Nyugat című irodalmi folyóirat 1912. december 16-i számában jelent meg szcenárió formában, a színpadkép és nyolc tánc tartalmának részletes leírásával. Szerzője Balázs Béla író, költő, filmesztéta (1884–1949), aki Bartók 1911-ben befejezett operájának, A kékszakállú herceg várának is szövegírója volt, s aki a táncjátékot – mint maga nyilatkozott róla – kifejezetten Bartók számára írta. A komponáláshoz külső indíték, az Operaház megrendelése is hozzájárult.

„Talán furcsán hangzik – nyilatkozta Bartók 1917. május 12-én, a bemutató napján a Magyar Színpad című újságnak –, de megvallom, hogy e balett megírására »A kékszakállú herceg vára« című egyfelvonásos operám mellőzése adott impulzust. Ez a munkám tudvalevőleg egy operapályázaton megbukott… Első operámat annyira szeretem, hogy amikor Balázs Bélától a táncjáték szövegét megkaptam, rögtön arra gondoltam, hogy a balett látványosságával, színes, gazdag, változatos történéseivel lehetővé fogja tenni, hogy két művem egy estén kerüljön színre.” A táncjátékot végül is nem az operával együtt, hanem Gluck A rászedett kádi című egyfelvonásos operájával és egy Mozart-zenéből készült balettel mutatták be, de kétségtelenül segítette a Kékszakállú útját is, mert 1918 májusában azután a két Bartók-mű együtt kerülhetett színre.

Bartók csak 1914-ben kezdett bele a komponálásba, s a művet 1917-ben fejezte be. A partitúra 1914 és 1916 között sokáig készült, a munka hosszabb időre abba is maradt, aminek okát nem a háborúban kell keresni, hiszen ebben az időszakban is számos kompozíció került ki Bartók keze alól. Ekkoriban – 1915-ben – keletkeztek a Román kolinda-dallamok és a Román népi táncok, ekkor kezdte el az Op.15-be tartozó dalok és a 2. vonósnégyes komponálását, 1916 tavaszáig pedig nem csak a megkezdett dalsorozatot fejezte be, de újabb öt dalt komponált Ady Endre költeményeire, és megírta egyik legjelentősebb zongoraművét, a Szvitet. A táncjáték komponálását tehát számos más munka szövi keresztül-kasul.

 A fából faragott királyfi zenéjében különösen nagy szerepet kap a mozgások és gesztusok ábrázolása, a főszereplők is mozdulatszerű zenei motívumokban élnek a színpadon. A királyfi megjelenéséhez például szorosan kapcsolódik egy olyan dallam, melynek nyugodt, menetelő ritmusa és egy adott hangtengelyhez való vissza-visszatérése jól ábrázolja a vándorlást. Amikor pedig a királyfi készítette fabáb – a tündér parancsára – megelevenedik, csaknem pontosan ugyanezt a dallamot halljuk, csak éppen a nyugodt, méltóságteljes mozgás helyébe ügyetlen, szögletes csetlés-botlás kerül, a tiszta hangokat pedig disszonanciák árnyékolják be. Hasonló összefüggést fedezhetünk fel a két főszereplő lelki arculatának ábrázolásában is. A királyfi alakjához szinte vezérmotívum-szerű következetességgel kapcsolódik szerelmének gesztikus kifejezése: egy hirtelen lehajló mozdulatból, majd fokozatos emelkedésből álló dallam. Ez szólal meg, amikor meglátja és megszereti a királykisasszonyt, és ez ismétlődik meg, valahányszor szerelmes gesztussal közeledik feléje. Ugyanez a leugró kvint-hangköz és felfelé záruló dallamív rejlik a fabáb táncában is, a királyfi érzelmét kifejező dallam azonban itt groteszk ugrálássá válik, a meleg színek-harmóniák helyébe üres kvintek és száraz, kopogó hangzások lépnek.

A királykisasszony zenéje, ahogyan Kroó György jellemzi: „egyenesen koreográfus számára készült… A gyors nekilendülés és hosszabb megállás váltakozása adja a motívum szökdécselő tánckarakterét.” Ezért felemelő a darab második része, melyben a királykisaszszony, felismerve a fabáb értéktelen voltát és a királyfi igaz érzelmeit, bűnbánóan vállalja maga is a próbát. Ezen a ponton a királykisaszszony zenei portréja is átalakul; a korábbi szeszélyes girlandok csak emlékeztető módon bukkannak fel, és a játszi szökellések helyébe súlyos, kifejező melodika lép, olyasféle dallamosság, amilyen a királyfi alakjához kapcsolódott. Bartók a Balázs Béla felvázolta művésztragédiát tehát kitágította, sőt helyébe általános emberi tragédiát állított, hiszen a táncjáték tágabb értelemben arról szól – és itt a Kékszakállú problematikája is átsejlik –, hogy férfi és nő találkozásának útjában valami félelmetes világ áll, s csakis az ezen való átjutás és a valóságos értékek felismerése teszi lehetővé a boldogságot.

Ezzel magyarázható, hogy a fabáb tánca, mely lehetne csupán ironikus, humoros, groteszk változata a királyfi érzelmesen kitárulkozó zenéjének, túllépi az ártatlan humor határát, és félelmetes, démonikus területekre merészkedik. Ugyanez a félelmetes hang szólal meg az erdő zenéjében is; a megelevenedő fák, melyek a királyfi útját állják, amikor a királykisaszszonyhoz akar eljutni, ugyanazt a hideg, embertelen erőt képviselik, amely az életre kelő bábból is veszélyt, romlást, pusztulást sugároz. Bartók scherzói, groteszk hangvételei között egyébként gyakran előbukkan az a kétértelműség, amely az alaphangot a könnyed humor, a groteszk zsánerkép világából a veszélyes, démonikus világ felé billenti.

Nemzeti Filharmonikus Zenekar / Hungarian National Philharmonic Orchestra
Vezényel / Conducted by Kocsis Zoltán

1-10. Kossuth,
szimfóniai költemény / symphonic poem
(1903, BB 31, DD 75)
   
11-24 A fából faragott királyfi– táncjáték egy felvonásban
Szövegét írta: Balázs Béla

11-24 The Wooden Prince-a dancing play in one act by Béla Balázs 53
op.13 (1914–17, BB 74, Sz 60)

A hybrid SACD olyan SACD (Super Audio Compact Disc), amely a hagyományos CD/DVD/BD játszókon is lejátszható, mert az 5.1-es surround és a 2.0 stereo SACD hangsávokon túl a korong alsó rétegén megtalálható a hanganyag hagyományos sztereó CD változata is.