Vári Ágnes: Ősi halotti maszkok (Kiállításvezető-időszaki-kétnyelvű)

Előszó:

Amióta az ember létezik s gondolkodásra képes, azóta igyekszik meghatározni helyét a világban, a világmindenségben s azt is tudja, hogy ő maga nem csupán testi mivoltában létezik, hanem szellemi ténye, lelke is van. Bizonyára már gondolkodása kialakulásának kezdetén is élénken foglalkoztatták a földi világon túli szellemvilág létezési formái, a halál utáni élet mibenléte. Az őskőkor késői szakaszán megjelenő temetkezések már azt igazolják, hogy e túlvilági életre már földi léte alatt készülődött, e korai emberi közösségek kialakították maguknak a hatott búcsúztatásának szabályait, amelyek betartása kötelező volt.
Ezeknek a régi szokásoknak egyik fontos elemével kapcsolatos mostani kiállításunk is: a halotti maszkokkal. Már sok évezreddel ezelőtti sírokban is megfigyelték, hogy a halottak arcát a sírba tétel előtt nedves agyaggal kenték be, amely száradás után maszkká merevedett. Később a maszkoknak számos formája terjedt el az óvilágban és az újvilágban egyaránt. Készültek fémből, agyagból, gipszből, bőrből és más anyagból. Nem kétséges, hogy az ősi közösségek nagyjából hasonló hiedelme hozta létre e tárgyakat, amelyek válaszfalat alkottak az élet és a halál között.