Sárból és napsugárból. Pakocs Károly püspöki helynök élete és kora 1892-1966, Tempfli Imre, METEM, 2002

ISBN: 996847274X
ISSN: 1217-2669

Kiadó: Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2002
Kötés típusa: Fűzött kemény papírkötés
Oldalszám: 1.168 oldal
Sorozatcím: METEM könyvek
Kötetszám: 36
Nyelv: Magyar
Méret: 24 cm x 17 cm

Rövid leírás:

Még papnövendék koromban hallottam azokról az eseményekről, amelyek az 1950-es évek romániai római katolikus egyházát - és benne természetesen a szatmári egyházmegyét - alapjaiban megrázták. Az események annyira traumatikusak voltak, és értelmezésük annyira megosztották a papságot, hogy a történet összekuszálódott, és senki sem látott világosan. Én is ahány forrást hallottam, annyiféleképpen szólt a történet, vagy legalábbis annak értelmezése. Az érdekeltek közül - noha legtöbben nagyon keveset beszéltek, és csak nagy-nagy rábeszélésnek engedve mondtak el egy-egy epizódot az életükből - akik beszéltek, azok legtöbbször az egyház megmentésében kifejtett szerepükét domborították ki, sokszor érezhetően kissé eltúlozva.
Annyi mindenesetre kifejthető volt (igaz, magunk is átéltünk belőle valamennyi időt), hogy a kommunista hatalomátvétel után a Román Népköztársaságban is nagyszabású és véres keresztényüldözés indult meg. Az új urak a vallást a nép ópiumának tartották, és - mivel az a természetfelettiben való hit hirdetésével „a földi (istentelen) paradicsom" minden eszközzel való megvalósításának ellenszegült - minden eszközzel igyekeztek kiirtani alattvalóik lelkéből. Elsőnek a katolikus egyház szétverését tűzték ki célul. A püspököket bebörtönözték, a papokat és szerzeteseket internálták vagy kényszertelepítették, a felekezeti iskolákat bezárták és az ifjúság nevelését erőszakkal magukhoz ragadták, a különböző egyházi intézményeket államosították, és a hitüket megvallókat pedig hátrányos megkülönböztetéssel sújtották.
Az eseményeket átélő papság túlnyomó része konokul ellenállt, és mindent - szenvedést, börtönt, halált-vállalt, de nem volt hajlandó szóba állni azzal a kommunista államhatalommal, amely ilyen ellenségesen viseltetett a katolikus egyházzal szemben.
A kommunizmus bukása után, amikor az eseményekről ismét szabadon lehetett beszélni, „kiderült", hogy az 1950-es években volt egy kisebb papi csoport is, amely a kommunizmus bukásának idejére szinte teljesen kihalt, és tagjait lassan a feledés köde borította. Ez a csoport a kommunizmus meggyökerezése alatti időben, az állami szervek által végbevitt tettek mögött egy új világ hajnalhasadását sejtette, amely mindig és mindenütt ilyen kegyetlen és erőszakos cselekményekkel teli időszakkal járt. Ennek a csoportnak a tagjai - a sok negatív jel ellenére - engedték magukat a kommunizmus egyes vitathatatlanul pozitív célkitűzéseitől (javítani akarták a munkásosztály helyzetét, meg akarták szüntetni a szabad gazdaság által okozott visszaéléseket, a földi javakat igazságosabban akarták elosztani, stb.) elkábítani, és megpróbálták megtalálni a hangot az új urakkal, igyekeztek ebben az új társadalmi rendszerben is lehetőséget biztosítani az egyház törvényes működéséhez.