Valószínűleg nem téved nagyot, aki az újkor ember- és világképének alakításában S. Freud munkásságát teszi az első helyre. Ugyanakkor az is igaz, hogy akár a tudomány, akár a technika világában nemigen találunk olyan modellt, amelynek magyarázó hipotézisei ennyire gyökeresen megváltoztak röpke száz év alatt. Mi bizonyult időtállónak az eredeti freudi elképzelésekből? Nem sok! Kétségtelenül érvényes a pszichés determinizmus elve, a dinamikai szemlélet, és a terápiában az áttétel fontossága. Az ösztönteória, illetve az ortodox pszichoanalízis minden biológiai sallangja véglegesen Kohut nyomán került süllyesztőbe. Klein „harcászati” elképzeléseiről elmondhatjuk, hogy teljes egészében a történeti múltba merültek. A primer narcizmus helyébe a tárgykapcsolat lépett. Az örömelvet mint szervező erőt Fairbairn „végezte ki”.Ha a korai évtizedek pszichoanalitikus publikációit (pl. az 1895-1925 közötti első három évtizedét) összevetjük a legutóbbi 30 évben megjelentekkel, talán a leginkább szembetűnő változás: a spekulációt felváltotta a megfigyelés. Kohut két korszakos könyvét még végig lehet olvasni úgy, hogy közben egyetlen világos definícióba sem ütközünk – Stern munkáinak gerincét már ezek adják. Karl Popper emlékezetes pszichoanalízis-kritikájára valószínűleg ez lehet az igazi válasz.