Márai Sándor - A gyertyák csonkig égnek 1942 / Borítóterv: Mátai és Végh Kreatív Műhely / HARDCOVER / HUNGARIAN LANGUAGE BOOK

Az 1942-ben megjelent, nagy indulatoktól feszülő, szuggesztív erejű regény – az író stílusművészetének remeke – vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás örvényeibe. Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végigbeszélgetik az éjszakát. A múltra visszatekintve egyikükből vádló lesz: egyikük annak idején elárulta, sőt majdnem megölte barátját, elcsábította a feleségét, örökre tönkretette az életét. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta: a világrend széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti.

Márai Sándor világsikerű regénye a késői leszámolás drámája. Két fiatal katona, két testi-lelki jó barát negyven évvel ezelőtt - és két gyanakvó, megkeseredett, lelkiismeretfurdalásokkal teli öregember most. A két dátum között az üresség. Nem találkoztak a negyven év alatt, egyikük a trópusokon katonáskodott, a másik a katonai szolgálat letelte után ült csak kastélya könyvtárában, és a spalettákat bámulta. De most találkoznak, és kezdődhet a leszámolás. Mi történt akkor, azon a negyven évvel ezelôtti napon? Miféle halálos bűn követel most tisztázást? A kérdések, szenvedélyek mögött egy halott: Krisztina, egyikőjük szeretett felesége. Hasonló szenvedély volt a két barát részéről akkor, ugyanezen nő iránt. Az egyik csalt és menekült, a másik maradt, de nem nyújtott kezet a bajban Krisztinának. Most mindketten szembesülnek az árulással. Most, amikor már elfogytak a gyertyák. Csonkig égnek.

Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró.

Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. Már az 1930-as években korának egyik legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott. Amikor azonban 1948-ban elhagyta hazáját, tudatosan és következetesen kiiktatták műveit a hazai irodalmi életből, és haláláig a nevét is alig ejtették ki. Ez nemcsak emigráns létének és bolsevizmusellenességének tudható be, hanem annak is, hogy ő volt a magyar polgárság irodalmi képviselője, s erről az osztályról sokáig semmi jót sem lehetett állítani. Márai azonban a klasszikus polgári eszményeknél értékesebbet nem talált, így kötelességének tartotta, hogy ezeknek adjon hangot műveiben.

Az 1980-as években már lehetővé válhatott volna munkáinak hazai kiadása, de ő megfogadta, hogy amíg Magyarországon megszálló csapatok tartózkodnak, s nem lesz demokratikus választás, addig semminek a kiadásához és előadásához nem járul hozzá. Életműsorozatának újra kiadása halála után, 1990-ben indult el. Ugyanebben az évben posztumusz Kossuth-díjjal jutalmazták.