Az információs kor számos lehetőséget teremtett a tudáshoz való hozzáférés, a szolidaritás, az együttműködés, a hatalmi visszaélések elleni közösségi küzdelem eszközeinek bővülése révén. Ugyanakkor ki vagyunk téve az információk áradatának, köztük az álhíreknek, az online dezinformációnak, és eközben mi magunk is gerjesztjük-gyártjuk és elszenvedjük a közösségi média meggondolatlan megosztásait. Míg a 90-es években azt vártuk, hogy az internet demokratizálja a nyilvánosságot, ma azt tapasztaljuk, hogy a megjelenő tartalmak jelentős hányada kirekesztő, gyűlöletkeltő, sértő; nem a világban való eligazodást mozdítja elő, hanem a zavart és a bizonytalanságot. E könyv azt igyekszik feltárni, hogy miért nem születtek átfogó eredmények a médiaműveltség-fejlesztésterén. Mi az oka annak az általános helyzetnek, hogy a terület az elmúlt tíz-tizenöt évben nem kapott elegendő figyelmet és forrásokat? A könyv arra keresi a választ, hogy a szabályozási, intézményesítési feladatok körében milyen állami szerepvállalás indokolt: a sokszereplős, sokféle ágazatot (oktatásügy, audiovizuális politika, gyermekvédelem, foglalkoztatáspolitika stb.) érintő intézményi háló megteremtése milyen szabályozási keretben valósítható meg.A szerző jogász, médiapedagógus, a Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának egyetemi adjunktusa, a Televele Médiapedagógiai Egyesület alapító tagja. A médiaszabályozás területén gyakorlatot a médiahatóságnál eltöltött évek alatt szerzett, amiből a továbblépést a médiajogi gyermekvédelem mellett a médiaoktatás iránya jelentette számára. Dolgozott pedagógiai fejlesztőként az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben, és rendszeresen tart médiapedagógiai programokat gyerekeknek és szüleiknek óvodákban és iskolákban.