null

Babos ‎Gyula – Timeless Journey / Hunnia Records Audio CD / HRCD 708

(No reviews yet) Write a Review
$25.99
SKU:
5999883042137
UPC:
5999883042137
Weight:
5.00 Ounces
Adding to cart… The item has been added

Product Overview

Babos Gyula ‎– Timeless Journey / Hunnia Records Audio CD / HRCD 708

UPC 5999883042137

Babos Gyula 1949. június 26-án született Budapesten. Édesapja hegedűs volt és Babos is hegedülni, majd később zongorázni tanult, habár rövid ideig. 15 évesen viszont már a Futurama zenekarban gitározott, de igazán 1970-től kezdték el megismerni a Kex nevű együttesből, majd onnan kilépve két év múlva a Rákfogóban zenélt 1974-ig.

Előtte 1966-ban a Magyar Rádió jazz versenyén első helyezést ért el. Egy évvel később már a dobos Kőszegi Imre zenekarában muzsikált mindössze két évig, majd megalapította első formációját Saturnus néven 1979-ben. Közben, 1977 óta a Liszt Ferenc Zeneművészéti Főiskola Jazz Tanszakának tanára érettségi és tanári diplomácia nélkül.

1985-ben létrehozta a Babos Trio Plusz-t, amit később a Babos Trio váltott fel, melyben Balázs Elemér dobossal és Egri János nagybőgőssel muzsikált együtt.

1989-ben megjelent első lemeze Kinn és benn címmel a Hungaroton kiadásában. Egy évvel később a Petőfi Csarnokban lépett fel Victor Bailey, Terry Lynn Carrington, Jinda György és Szakcsi Lakatos Béla társaságában, majd EMeRTon-díjban részesült. Az elkövetkezendő időkben évente fellépett egy-egy híresebb előadóval, úgy mint Frank Zappával, James Moody-val, Tony Scott-tal.

Később a Hungarotonnál megjelent a Sham című hanglemez, amelynek alkalmával a kor legjobb hazai jazz zenészei gyűltek össze, melynek címe a már régóta külföldön élő Jinda György zenei világára utal.

1994-ben a Sony Columbia kiadásában megjelent a gitáros második jazz albuma, a Blue Victory, amelynek közreműködői a Petőfi Csarnok-béli koncerten már játszottak együtt. A lemez 12 országban jelent meg, majd tovább vitte zenekarát immár Babos Quartet néven, amiben Szappanos György, Szakcsi Lakatos Béla és Borlai Gergő játszott, de közben a Take 4-ral is gitározott.

1997-től formációja megint új nevet kapott, ezúttal a Babos Project Romani-t, amivel számos hazai és külföldi fesztiválon aratott sikert az elmúlt években olyan városokban, mint például Marseilles, Eilat, Bukarest, London és Kassa. A Sony Columbia 1998-ban megjelentette Egyszer volt... címmel az együttes lemezét, amelyen olyan zenészek játszottak együtt, mint Bihari Ernő, Borlai Gergő, Dobi Matild, Hárs Viktor, Kunovics Katalin, Lattmann Béla és Oláh Tzumo Árpád.

1998-ban a Take Four-ral három lehet készítettek el, majd 2001-ben Herbie Mann-nel készített felvételt. Három évvel rá limitált példányszámban megjelent a Trilok Gurtu-val közösen készített koncertlemez Hetvenöt perc címmel, majd megkapta második díját, a Szabó Gábor-díjat, 2005-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét kapta meg, s új felállással mutatkozott, a Babos Project Special-lal, amivel egy évvel rá lemezt is készített, mégpedig a Variációt.

Babos Gyula – gitár
Szakcsi Lakatos Róbert – zongora
Takács Donát – bőgő
Balogh László – dobok
Veress Mónika – ének

 

Label: Hunnia Records ‎– HRCD 708
Format: CD, Album
Country: Hungary
Genre: Jazz
Style: Gypsy Jazz
 
 

Tracklist:

1. Himnusz
2. Bosza-Roma
3. Botoló
4. Paradicsom
5. Chacho Rom
6. Bolondház
7. Gelem

 

1 Himnusz 2:55
2 Bosza-Roma 7:14
3 Botoló 11:09
4 Paradicsom 8:14
5 Chacho Rom     
13:47
6 Bolondház 4:47
7    
Gelem 5:46

 

 

  • BassDonát Takács
  • Composed By, Arranged ByBabos Gyula
  • DesignKrisztián Gál
  • DrumsLászló Balogh
  • Executive-ProducerSean Power
  • GuitarGyula Babos
  • KeyboardsRóbert Szakcsi Lakatos
  • Mixed ByTivadar Ottó
  • ProducerRóbert Zoltán Hunka
  • Recorded ByMiklós Küronya
  • VocalsMónika Veres

 

babos-timeless-journey-hunnia-records-audio-cd-hrcd-708-1-.jpg

babos-timeless-journey-hunnia-records-audio-cd-hrcd-708-3-.jpg

babos-timeless-journey-hunnia-records-audio-cd-hrcd-708-2-.jpg

Reviews

(No reviews yet) Write a Review