Anyu, figyelsz? by Ittzés Szilvia / Szent Gellért Kiadó és Nyomda / Mommy, are you listening?

Hardcover 2018

Pages: 152

Product code: Ittzes2

Publisher: Szent Gellért Kiadó és Nyomda

Language: Hungarian / Magyar

Hungarian Description: 

,,Anyu, figyelsz? Csak mert nagyon félek a Mikulástól! Nem lesz nekem bajom abból, hogy ide bemászik? Meg nagyon nem örülök, hogy annyit foglalkoztok a kistestvéremmel, olyan, mintha engem már nem is szeretnétek!”

Így fogalmaznának a gyerekek, ha tudnának. De mivel nem tudnak, megfogalmazta helyettünk ,,Anyu”. Öröm, bánat, játék, féltékenység, gyász, irigység, tanárok, nagyszülők, testvérek, és maga a Mikulás is – ezekből állnak össze egy négygyerekes család mindennapjai. De vigyázat, ez nem egyszerű napló! Negyven derűs, néhol szívszorító történet kezdve az internetmentes kilencvenes évekbeli óvodás évektől egészen a napjainkban elkészült diplomáig, sőt, azon is túl. A kötet különlegessége, hogy a szerző – Anyu – nem visszaemlékezik, hanem az írások akor íródtak, amikorról szólnak. Ráadásul ő maga sem tudta, hova is fog mindez kifutni…

Részlet a könyből.

Irodalmi élet

A gyerekkönyvnapon a két lány beiratkozott az egyik Vörösmarty téri standnál a Jonatán Könyvmolyképzőbe, és azóta rajtunk keresztül ímélben küldik nekik rendszeresen az olvasandó anyagot. A kisebbik, Lilla kétoldalasakat, a nagyobbik, Emma pedig tizenegy oldalasakat kap. Emma a második ilyen adag után mondta, hogy ő megkéri Apát, írja meg nekik, hogy ő inkább kiiratkozik, mert ő nem annyira könyvmoly. Lilla könyvmolyabb.
Az utóbbi időben betört hozzánk az irodalom. Karácsony előtt kezdődött, Petőfivel. Tudjátok ti, milyen jó költő Petőfi? Mivel Emma csak hangosan – nagyon hangosan – olvasva tud kívülről verset tanulni, szünet nélkül hallgathattuk – a nappaliból persze – az újabb és újabb, sok versszakos, nekünk eddig ismeretlen költeményeket. A versválogatáson érződik az ötödik osztályos új magyartanárjának mindent elsöprő lelkesedése. Vele együtt fedezzük fel a gyöngyszemeket. Például titkolózásra hajlamos férfiolvasóimnak ajánlom figyelmébe az Egy estém otthon címűt, amelyben Petőfi arról lelkesedik, hogy noha mészáros apja nem nagyon értékeli irodalmi és színészi munkásságát, mindig számíthat édesanyja jóleső érdek-

lődésére: „És vége-hossza nem lett / Kérdezgetésinek; / De nekem e kérdések / Olyan jól estenek.”
Kevésbé zajos, ám annál drámaibb élmény volt a Pál utcai fiúk is. Lassan indult az ügy, csak a fenyegető határidő közeledése segített („Anyu, lééééégyszíves, elkezded már végre nekem a pálutcaiakat?! Tudod, hogy nem tudok magamtól elkezdeni egy könyvet! El akarom, de nem tudom!”) Kinyitja a könyvet, ott a betű, látszik rajta az akarat, de csak egyre jön utánam a nyitott könyvvel a konyhába. Még Győrinagymama is besegített, a karácsonyi szünetben együtt olvasták. Aztán úgy a második-harmadik fejezet körül beállt a fordulat, Emma némán és súlyosan leült a nappalikanapéra, és lassan, de biztosan olvasott. Olvasott, és közben folytak a könnyei, és ez így ment egy héten át. Nem volt mit beszélni róla, csak tudnunk kellett róla, nem vonhattuk ki magunkat az élményből: Emma olvas és sír. Már Matyi is értette a helyzetet, jött is jelenteni: „Emma megint szíj. Cak ojvasz.” Dénes is tudta a dörgést, mikor nem lehet a nappaliban játszani, mert ott Emma olvas és sír.
Szép időszak volt. Ezúton is köszönjük Molnár Ferencnek a művet, Meixner Ildikónak a diszlexiások olvasási módszerének kidolgozását, Adorján Katalinnak magukat a feladatokat, és Bujdos Éva fejlesztőpedagógusnak, hogy türelemmel meg is tanította Emmát olvasni. Ez a szép élmény nem alakulhatott volna ki nélkülük.

És miközben Emmáról és Nemecsekékről mindannyiunknak tudnia kellett, ez alatt két szobával odébb, a lakás legmélyén Lilla másodszorra is befejezte az Abigélt. Még azon melegében nekiállt harmadszorra is, és amikor újra az utolsó oldalaknál tartott, már mondta, hogy alig várja, hogy negyedszer is elkezdje. Rögtön, azonnal. Ez az Abigél, ez olyan lett Lillánál, mint régen a rongyija: külső világ kikapcs, belső világ bekapcs, és világos, hogy valami drákói fellépés szükségeltetik a kizökkentéséhez.
András elvállalta ezt a drákói szerepet, vállalta az ütközést. (Én oda sem mertem nézni.) Tiszteletreméltóan biztos kézzel kiszabta az ágyában könyve fölött hasaló Lillának a feltételeket: még a negyedszeri kezdés előtt kéri az Abigélt. És ha elolvasott öt darab minimum százoldalas könyvet, visszakapja.
Lilla persze levágta az ilyenkor kötelező hisztit és morcit – csak hogy megpróbálja elbizonytalanítani a nálam bátrabb Andrásapát –, még tett egy gyenge kísérletet az Abigél elrejtésére, majd átadta. Aztán panaszkodott és vádaskodott egy hosszút nekem is, majd nekiállt böngészni a könyvespolca előtt… És, hát, azt az Abigélt nagyon vissza akarja kapni, mert néhány nap múlva már négy könyvvel végzett, és csak azon dühöngött, hogy a negyedik 190 oldalas, és nem igazságos ez az Apa, hogy nem képes elfogadni azt két könyvnek. Pedig szívesen hozzáolvasna még egy tízoldalas valamit.

Mi pedig egyre kérdezzük: „Na és tetszett, amit olvastál? Mi van benne? Jó? Most mi fog történni?” Tetszett neki, persze tetszett, a 190 oldalasat még egész jól el is mesélte (igaz, halkan, falatozás közben), de azért egyre csak azon csillog a szeme, hogy mindjárt visszakapja az Abigélt. Már csak egy könyv, és megvan…