A magyar katolikus püspöki kar tanácskozásai 1949–1965 között. Dokumentumok I-II., Balogh Margit, METEM-HEH, 2008

ISBN: 9789639662247 / 978-9639662247

Rövid leírás:

Katolikus egyháztörténetünk számos forrásvidéke közül az egyik a ránk maradt emlékeknek az a csoportja, amely a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia vagy - korábbi elnevezése szerint - a Magyar Püspöki Kar tevékenységét tanúsítja. A püspöki konferenciák csak a II. Vatikáni Zsinat nyomán váltak a világegyházban általánosan kötelező intézménnyé. Hazánkban azonban már a XIX. században is intenzívek és rendszeresek voltak a katolikus püspökök tanácskozásai, akkori szóval élve a Püspöki Kar konferenciái. Ezeknek a jelentősége politikailag is érezhető volt a XIX. század közepén, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukása után az önkényuralmi rendszer egységes Püspöki Konferenciát kívánt szervezni a Habsburg Birodalom egész területe számára. Ezekről a gyűlésekről a magyar püspökök általában távol maradtak, viszont az országon belül ismételten tanácskoztak egymással. Ezzel párhuzamosan találták meg önálló megbeszéléseik formáját a horvát püspökök is. A püspökkari tanácskozások legfontosabb dokumentumai - a körlevelek és nyilatkozatok mellett - maguk a jegyzőkönyvek. Ezeknek a jegyzőkönyveknek, melyeket 1892-től folyamatosan vezettek, az elmúlt években gyűjteményes kiadásai láttak napvilágot. Az 1919-től 1944-ig terjedő időszak jegyzőkönyveit (A Magyar Katolikus Püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1919-1944 között, I--II, München- Budapest 1992), valamint az 1945-től 1948-ig terjedő periódus jegyzőkönyveit (A Magyar Katolikus Püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1945-1948 között, Köln-Budapest 1996) Beke Margit adta közre. Már az a tény is, hogy a második világháborút követő három év anyaga egy önálló kötetet tesz ki, jelzi, hogy ebben az időszakban a Püspöki Konferencia az egyház és a társadalom életének súlyos kérdéseivel szembesült. A jelen munka anyaga a fenti kötetekhez kapcsolódik, időben folytatva a dokumentumok sorát. 1949-től a hazai püspökök tanácskozásainak legfontosabb jellemzője az volt, hogy rendkívül nagy politikai nyomás alatt zajlottak. Püspökeink egyházi szolgálatukat a szükséges szabadság és önállóság hiányában kellett, hogy gyakorolják. A konferencia tanácskozásai és az azokat tükröző jegyzőkönyvek is ennek a súlyos külső megterhelésnek a tanúbizonyságai. Hogy a konferencia életébe milyen mélységig avatkoztak bele a külső tényezők, és hogy ennek ellenére hogyan fáradoztak a püspökök az egyházi élet fenntartásán, azt teljes egészében a konferencia jegyzőkönyvei sem tudják tanúsítani. Számos más forrás is szükséges ahhoz, hogy ezeknek a tanácskozásoknak jellegét és valódi körülményeit a teljesség igényével dokumentálni lehessen.