Rózsa Sándor igaz története by Csomory Béla / Regény az alföldi betyárvilágról a szabadságharc idejéből 4 részben / 1 rész - A puszták réme / The real story of Rózsa Sándor vol. 1 / Érdekes könyvtár kiadóhivatala

Paperback

PAGES: 475

PUBLISHER: Érdekes könyvtár kiadóhivatala

LANGUAGE: Hungarian / Magyar

Hungarian Description:

Rózsa Sándor (röszkei–szegedi tanyavilág, 1813. július 10. – Szamosújvár, 1878. november 22.) az egyik legismertebb magyar betyár.

1848. október 13-án a Honvédelmi Bizottmány amnesztiában részesítette, és 150 felfegyverezett lovassal szabadcsapatot alakíthatott. Szokatlan kinézetükkel és harcmodorukkal sikereket is arattak a szabadságharcban. November 17-én Asbóth Lajos ezredes az Ezeres nevű falu lefegyverzésére vezényelte ki Rózsa Sándor szabadcsapatát, akik kirabolták a falut, és 36 lakosát megölték. Emiatt Vukovics Sebő délvidéki kormánybiztos nemsokára feloszlatta a szabadcsapatot.

A „betyárkirályként” elhíresült haramiavezér  Rózsa Sándor 1813. július 16.-án született  Röszkén. Anyját Kántor Erzsébetnek hívták. Apját, Rózsa Andrást korán elveszítette, mert lólopásért felakasztották. Más források szerint rablás közben Bácskán agyonütötték. Anyja sem az ő, sem öt évvel fiatalabb öccse, András taníttatásra nem tudott költeni, így   sem írni, sem olvasni nem tanult meg soha.A rendkívüli testi erővel megáldott fiatalember,  az ellene kiadott körözőlevél tanúsága szerint „vékony, tiszta ábrázatú, szőkés hajú, olyan szemöldökű, kék szemű, hosszas orrú, bajuszos” legény volt.

English Description:

Sándor Rózsa (born July 10, 1813, Röszke – died November 22, 1878, Gherla) was a Hungarian outlaw (in Hungarian: betyár) from the Great Hungarian Plain. He is the best-known Hungarian highwayman; his life inspired numerous writers, notably Zsigmond Móricz and Gyula Krúdy. He enjoyed much the same esteem as English highwayman Dick Turpin, with elements of Robin Hood thrown in for good measure. Rózsa, like Jóska Sobri, is one of the most famous Hungarian betyárs (bandits).

READING SAMPLE:

A nap nyugovóra szállt. Esteledett a rengeteg sikságon, mely a magyar alföld királynéját, Szeged városát környezi. A látóhatár nyugotján még egy izzóvörös fény volt látható azon a helyen, melyen a nap eltünt, mig keleten már sugározott a telihold ezüstös fénye. A beláthatatlan sikságon néma csend uralkodott. A nappali hőség után hüvös estiszél keletkezett, mely a Dorozsmától Félegyháza felé vezető országuton óriási porfellegeket vert fel.

Történetünk kezdetén, 1846-ban, Magyarországban nem voltak vasutak és igy az országutakon bonyolódott le az egész kereskedelmi forgalom. Az országutak épp azért sokkal élénkebb képet nyujtottak, mint most és az országutak mentén számtalan csárdában mérték a fuvarosok részére a jó bort.

A Dorozsmától Félegyháza felé vezető országuton mintegy órányi távolságban Dorozsmától volt a keczeli csárda. Nagy és hosszu épület volt ez, rengeteg udvarral, melynek közepén ott volt a nagy kocsiszin. A csárda korcsmahelyisége az országut felé volt és ott is volt nagy utczai ajtaja, mig a tágas istállók a kocsiszin körül voltak épitve. Az udvarra is nyilt egy ajtó a korcsmából és ez ajtó mellett volt a pinczébe vezető ajtó. Mint minden nagyobb csárdából, a keczeli csárdából is négy nagy kapu vezetett a szabadba.

A keczeli csárdának már évek óta nem volt bérlője. Ott állt a hatalmas épület némán, elhagyatottan. Nem volt abban csárdás, nem tért abba be fuvaros se. Mintegy tiz évvel ezelőtt Virág József fuvaros hozta a csárdába Boskowitz Mózes gazdag szentesi gabonakereskedőt, ki Félegyháza felé igyekezve, a csárdában meghált. A csárdában akkoriban Keczeli Mátyás, egy kisteleki ember volt a korcsmáros. Mikor Boskowitz a vendégszobába ment aludni, Virág József elbeszélte Keczelinek, hogy az a szentesi zsidó milyen gazdag ember, most is 40,000 forintot visz magával. Keczeliben felébredt a kapzsiság és rábirta Virágot, hogy segitsen a zsidót agyonütni, majd aztán a pénzen osztozkodnak.

Virág belement a dologba és tényleg agyonütötték és kirabolták a Boskowitzot. De az osztozkodásnál a két gyilkos összeveszett és Keczeli baltájával iszonyu ütést mért czinkostársa fejére. Virág aléltan földre rogyott, Keczeli pedig a zsidótól elrabolt pénzzel futásnak eredt. Pestre és onnan Bécsbe akart szökni. De a bünhödés utólérte.

Éjfél felé Dorozsma felől pandur őrjárat jött Keczeli csárdájához. A panduroknak feltünt a szokatlan csend a csárdában. Benéztek és ott találták óriási vértócsában a kinjában nyöszörgő Virágot, ki miután a pandurok kimosták a sebét és bekötözték, elmondta a történteket. A pandurok üldözőbe vették Keczelit és a Kis-Teleki határon el is fogták. Keczelit a törvényszék itélete alapján felakasztották. Virág Józsefet 20 évi sulyos börtönre itélték. A börtönben meg is halt. E borzalmas gyilkosság óta a csárda többé nem talált bérlőre.

1846 julius 24-én volt. A keczeli csárda mellett elhuzódó árokban két ember hevert egymással beszélgetve. A holdvilág fénye mellett láthatjuk alakjaikat. Az egyik kis vézna, pupos ember volt, hatalmas bozontos hajjal. Arcza a czigányok barnás szinét mutatta. A kis czigánynak nagy egyenes orra, kis fekete bajusza és egy pár folyton nyugtalanul csillogó fekete szeme volt. E szempár az egész arcznak a ravaszság jellegét adta.

A czigány mellett óriási termetü ember ült az árokban. Egyike volt azon óriásoknak, akik a mai elsatnyult korban mind ritkábbá válnak. Az óriás körülbelül 25 éves lehetett. Széles vállain hatalmas nagy fej volt. Arczvonásai rendesek voltak, haja barna és göndör, orra alatt nagy bozontos bajuszt viselt. Szürke szemei a távolba merengtek és csak néha-néha villantak fel, amikor aztán irtózatos kegyetlenség mutatkozott a rendesen jóságos arczon. Az óriás, kit Veszelka Jánosnak hivtak, kanász volt és a Csongrád megyei kanászok viseletét hordta.

- Már többször mondtam Peti, ne gyanusitsd mindig a Sándort, szólt Veszelka kedvtelenül, tudod, hogy barátom, s ha bebizonyitani nem tudod azt, amit róla mondasz, akkor hallgass inkább.

- Bebizonyitani? - nevetett a czigány, hja, ha én azt bebizonyitani tudnám, ha tetten érhetném, mint a bölcs urak a törvényszéknél mondják, akkor nem jönnék kendhez, hanem leszurnám.

- Ha mernéd, nevetett az óriás, de Sándor nem fél tőled.

- Igen, mert tudja, hogy gyenge vagyok, vigyorgott a czigány. Ha oly erős volnék, mint kend...

- Akkor sem félne tőled. Ő bátor, mint az oroszlán és ha nem is olyan erős mint én, mégis sokkal ügyesebb nálam, szólt Veszelka.

- Hát kend is fél ettől a Rózsa Sándortól?

- Én nem félek senkitől, felelt egyszerü büszkeséggel az óriás.

- És mégsem szeretne kikezdeni Sándorral? - gunyolódott Peti.

- Nem, mert barátom.

- Barátja, aki a kedvesét elcsábitotta, szólt metsző gunynyal a czigány.

- Bizonyitsd be, vagy szót se többet erről! dörgött haragosan Veszelka.

- Kell-e jobb bizonyiték, mint az, hogy a mult éjjel láttam az anyám viskójából kisurranni. Mit keresett ott? Bizonyára nem az anyámnak udvarol.

- Te megösmerted?

- Jó szemem van, vigyorgott a czigány, és neki olyan czifra szüre van, mint senki másnak.

- Hát megösmerted? - kérdezte türelmetlenül Veszelka János, szólj!

- Az éjszaka sötét volt, de az a szür, amelyet láttam, csak a Rózsa Sándor szürje volt, felelt kitérően Peti.

- És az anyád házából jött ki?

- Onnan! Én utána akartam menni, de nem volt nálam se puska, se kés és tudod, hogy én gyönge ember vagyok.

- Azaz gyáva, nevetett az óriás.

- Még az öregapám sem volt gyáva - dörmögött a czigány, de nem vagyok bolond, hogy ott kikezdjek, ahol biztos a vereségem.

- No jól van, szólt Veszelka, de aztán honnan tudod, hogy az az ember Rózsa Sándor volt?

- Mondtam már, hogy megösmertem a szüréről, kiáltott a czigány.

- Sötét éjszakában? - gunyolódott Veszelka.

- Éles szemem van, felelt a czigány, aztán bizonyságot is szereztem, hogy Sándor volt.

- Bizonyságot? - kiáltott Veszelka felugorva, miféle bizonyságot - szólj!

...