Kedves Kolléga! 1989-ben a rendszerváltozás idején mindannyian tudtuk, hogy a normális élethez való visszatérés nemcsak a politika és a gazdaság, hanem az élet minden területén alapvető változtatásokat igényel. Mivel mi, tanárok, legtöbben hisszük Szent-Györgyi Albert igazát, amely szerint: „amilyen a ma iskolája, olyan lesz a jövő társadaima" - tudtuk, hogy oktatásunkat minden elemében érinteni fogják a változások. Azt is tudtuk, hogy a változások nem mindig fájdalommentesek, és a folyó sokszor hosszú ideig keresi a medrét. Nem feladatunk, és nem is célunk általános értékelést adni az oktatásban bekövetkezett és folyamatban levő változásokról. Megjegyzéseink csak és kizárólag a természettudományokat (és itt tárgyunknál fogva elsősorban a fizikára gondolunk) feldolgozó tantárgyakra vonatkoznak. Sajnálatos, hogy az elmúlt több mint tíz év alatt még azoknak a tantárgyaknak a helyzete sem tud megnyugtatóan rendeződni, amelyek a politikától a lehető legfüggetlenebbek. Úgy tűnik, hogy az oktatásügy egésze (és a minket leginkább érintő része is) a négyéves politikai ciklusokként kell, hogy újrarendeződjön. Ez nem jó! Az oktatás és az oktatási folyamat „tehetetlensége" sokkal nagyobb annál, mintsem ezt a „nagyfrekvenciás" rángatást sérülések nélkül elviselje. Mindezt azért bocsátottam előre, mert a tankönyvsorozat, amelyet Ön most a kezében tart, még abban az időben keletkezett, amikor az általános iskola három osztályában (6., 7. és 8. osztályokban) tanítottunk fizikát. Bár nem tagadható, hogy reformokra, változtatásokra az oktatási folyamat minden részleténél (tanárképzés, továbbképzés, tanítás, tantárgyak összehangolása, tankönyvírás stb.) szükség van, mégis annak ameggyőződésemnek adok hangot, hogy a természettudományokat feldolgozó tantárgyak tartalmi és óraszámi csökkentése nem szerencsés. Az sem szerencsés, hogy a kibontakozóban levő tanterv fizikával foglalkozó részében számos olyan esetiegesség is van, amely elgondolkodtatja teszi az embert: átgondolták ezt, akik csinálták?! Ezzel a véleményemmel nem állok egyedül. Nem szakmai sovinizmus okán kelek védelmére a természettudományok oktatásának. Korunkban ezek és az ezekre épülő technika az egyén és a társadalom életének egyaránt meghatározójává vált. Elégséges alapismeretek hiányában felelős döntéshozásra képes állampolgár elképzelhetetlen. Az emberek így egyre kiszolgáltatottabbakká válnak olyan rossz tendenciáknak, amelyek veszélyeztetik az egész emberi civilizációt. Mi, tanárok is felelősek vagyunk azért, hogy a jövő generáció(k) tud-e emberi életet élni és képes-e megállapítani azokat a rossz folyamatokat, amelyek maholnap a Földet, mint életteret veszélyeztetik. Gay-Lussac mérései óta úgy tanultuk, hogy a levegő oxigén tartalma 21 %. Ma a világ számos mega-városának és nagy kiterjedésű iparvidékének a levegőjében 16-17% körüli érték mérhető oxigénre. A kérdést tehát így is fettehetjük: megengedhető-e a természettudományok oktatásának csonkítása ilyen körülmények között?